Kovács már hosszú ideje volt a mennyországban, és nagyon unatkozott. Egy napon jelentkezett az igazgatóságnál, és kérte, engedélyezzék neki, hogy lemenjen egy kicsit a pokolba.
Megengedték.
Kovács a pokolban látja, hogy barátja, Szabó egy díványon heverészik, és mellette, körötte mindenütt gyönyörű, meztelen nők enyelegnek, tréfálkoznak, ölelkeznek vele.
– Mi ez – kérdi Kovács álmélkodva.
– Hát látod.
– Látom, látom, és ez a sok nő mind a tiéd?
– Úgy, ahogy mondod.
– Hisz ez remek, és az enyémek is lehetnének?
– Parancsolj, kérlek, amelyik csak tetszik.
Kovács kiválaszt egy gyönyörű szép nőt, és rögtön elviszi egy közeli bokor mögé. Néhány pillanat múlva dühösen visszatér, és így szól:
– Te, Szabó, hiszen ez a nő nem is nő.
– Na, hát ezért pokol ez.