Még Csernus dokit is meghatotta: Szabó Győző és lánya az egyik legnagyobb magyar slágert adják elő: Vannak olyan dalok, amelyeket egyszerűen lehetetlen megunni, ezért újra
A nagyszülők egy eladó házat néznek meg – a konyhában furcsán ismerős fotókat fedeznek fel Minél idősebb vagy, annál nehezebb távol lenni a szeretteidtől.A gyerekek
Sokan benne látják a tizenegy éve elhunyt Cipő méltó utódját! A Republic egyik legnépszerűbb dala László Attila előadásában! Rá sem ismersz, úgy megváltozott! A Republic
Amikor egy kisfiú mindössze kilenc hónapos volt, az apja életét vesztette az amerikai hadsereg szolgálatában. Az édesanya mindössze 12 órával a férje halála előtt beszélt
Most életem legfájdalmasabb estéjéről fogok mesélni, sok mindent megértettem, de nagyon fájdalmas volt. Egy átlagos délután volt, a legkisebb lányunkkal, Annával az ölemben ültem, ekkor
Sok ember számára egy gyermek születése jól megtervezett, régóta várt, örömteli pillanat. De sajnos nem mindenkinél ez a helyzet. 1998. május 16-án, szombaton este Azita
Sok fejtörést okozhat a családnak ha egy kisbaba mellett egy háziállat is van. Persze azt is tudjuk, hogy a cicák és a kutyák fantasztikus élőlények
Egy huszonkét éves fiatal nő éppen befejezte a főiskolát és elkezdett dolgozni dajkaként, hogy fizetni tudja a számláit. Egy háromgyermekes család úgy gondolta, hogy szükségük
Ha egy nő terhes lesz, különböző érzelmek jelenhetnek meg életében. Öröm, félelem és aggódás egyszerre, de általában az öröm az az érzelem, ami felülkerekedik. Egy
Ezt a képet a rendőrről, titokban készítették….Most mégis vírusszerűen terjed az interneten! Ha meglátod mit fog a kezében, megérted miért… A hurrikán, hatalmas pusztítást végzett