Ne dobd el azt, ki felnevelt, s rosszat ne mondj reá, szeresd, mint szíved mélyében a néma dobbanást.
Ezt a verset nem fogod tudni könnyek nélkül végigolvasni – mindegy milyen korú vagy!
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
Meggyesi Éva
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
