Szomorú hírrel indul a reggel: Meghalt Lagzi Laci – Részvétünk! 🖤🖤

Meghalt Lagzi Laci

Galambos Lajos jelentette be a szomorú hírt, amely mélyen megrázta a zenei világot és a barátokat egyaránt. A zenész gyásztól megtört hangon osztotta meg, hogy egyik legközelebbi barátját veszítette el. Az érintett személy évtizedek óta közel állt hozzá, és szoros barátságuk nemcsak a zenében, hanem az élet minden területén megnyilvánult.

Később derült ki, hogy a tragikus hír Kozelka László, azaz Lagzi Laci halálát jelenti, akit a mulatós zene ikonjaként ismertek. A zenészt váratlanul szállították kórházba életveszélyes állapotban, de az orvosok sajnos nem tudták megmenteni az életét.

Pár perccel ezelőtt elment Laci” – mondta megrendülten Galambos Lajos csütörtök délután a Borsnak adott nyilatkozatában.

A két zenész hosszú évek óta szoros barátságot ápolt, és nem véletlen, hogy Kozelka László volt az egyetlen, akire Lajcsi átruházta a „Lagzi” nevet. Laci tehetsége és embersége mindig kiemelkedett, és mindketten izgatottan várták, hogy közös terveiket megvalósítsák, amikor Laci egészsége hirtelen megromlott, és tragikus véget ért.

Szombaton még a színpadról szórakoztatta a közönségét, vasárnap pedig már az életéért küzdöttek – fogalmazott Lajcsi, aki arra is kitért akkor, hogy barátját a gépek, a gyógyszerek és az orvostudomány tartotta életben.

 

Forrás

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(