Özönlenek a gratulációk! Galambos Lajos újra apai örömök elé néz!

A  Story magazin szerint trombitaművész jelenleg egyedül él a boldogasszonypusztai birtokán egy halászházban, mivel gyermekei Bogi, Lajos és István már elkezdték az önálló életüket

Igyekeztem jó szülő lenni, de úgy érzem, hogy a mostani helyzetem, életem ideálisabb lenne a gyermekvállalásra, és 60 évesen talán még jobb apa lennék, mint amilyen annak idején lehettem – vallotta be Galambos Lajcsi, aki úgy érzi, újra megérett az apaságra.

RÉGÓTA FOGLALKOZTAT AZ ÖRÖKBEFOGADÁS GONDOLATA, ÉS ARRA JUTOTTAM, HOGY SZERETNÉK EGY ÁRVÁN MARADT KISLÁNYT MAGAMHOZ VENNI. EZ ÜGYBEN EGYÉBKÉNT MÁR TETTEM IS LÉPÉSEKET – árulta el a zenész a lapnak, aki szerint a kislánynak határozottan jó élete lenne mellette.

Lajcsi úgy véli, egy karon ülő gyerekhez már idős, de egy nagyobb, kiskorú gyermeket nagyon szívesen nevelne – írja a Bors.

A cikk forrása

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(