Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen gyerekeim vannak… Én nem erre neveltem őket! Hogy tehetik ezt?

Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen gyerekeim vannak. Én nem erre neveltem őket

Két gyermekem van, egy fiam és egy lányom. Egész életemben mindent megtettem értük. Az egyetemi éveik alatt mindig támogattam őket, segítettünk a férjemmel, amikor házat vettek, és ha pénzre volt szükségük, mi ott voltunk. Soha nem kértem tőlük semmit, csak azt akartam, hogy boldoguljanak az életben.

Mostanra viszont egyedül maradtam. Öt éve elvesztettem a férjemet, és kicsi nyugdíjamból élek, csak a legszükségesebb dolgokra futja. Minden megtakarításunkat a gyerekeinknek adtuk, amikor szükségük volt rá. Tudják, hogy milyen helyzetben vagyok, de nem segítenek. Egyszer próbáltam beszélni velük, elmondtam, hogy szükségem lenne egy kis támogatásra, de úgy viselkedtek, mintha meg sem értenék, mire gondolok.

Mindketten elég jó anyagi helyzetben vannak. A lányom évente drága külföldi nyaralásokra jár, és minden hónapban új ruhákat vesz magának. Az unokám több zsebpénzt kap, mint amekkora a nyugdíjam. A fiamék is jól élnek, de a menyem nagyon takarékos, így tőlük sem várhatok sokat.

Amikor a szomszédasszonyom meséli, hogy az ő gyerekei anyagilag támogatják, ételt hoznak neki, akkor rosszul érzem magam. Fájdalmas, mert én is segítettem a saját gyerekeimet, amikor szükségük volt rá, és most úgy érzem, hogy cserébe semmit sem kapok.

A szüleink is sokszor segítettek rajtunk, de mi mindig hálásak voltunk érte. Néha azon gondolkodom, hogy szívesen költöznék a lányomhoz egy időre, amíg kiadnám a lakásomat, így tudnék egy kis pénzt megtakarítani. De nem merem megkérdezni tőle. Tudom, hogy van elég hely a házukban, de attól félek, hogy nem fogadna szívesen.

Sokszor eltűnődöm, hogyan boldogulnak más nyugdíjasok. Én mindig spóroltam, de valahogy mégsem sikerül kijönnöm. A férjem is dolgozott nyugdíjas korában, de ahelyett, hogy magunknak tettünk volna félre, mindent odaadtunk a gyerekeinknek, mert akkor szükségük volt rá. Most pedig itt vagyok, és úgy érzem, hogy cserébe semmit sem kapok vissza. Szégyellem magam, hogy ilyen gyerekeim vannak, de leginkább az fáj, hogy én nem erre neveltem őket.