Egy októberi napon történt, amikor már eléggé hideg van napközben is, este pedig már mínuszok is előfordulhatnak. Hazafelé sétáltam, a hideg szél kicsípte az arcomat. Összehúztam magamon a vastag kabátomat, hogy kicsit átmelegedjek. Amikor átmentem a gyalogátkelőhelyen, megláttam egy idős hölgyet, olyan 80 év körülinek tűnt. Kabát nélkül volt, csak egy kardigán volt rajta, a fején pedig sál. Előtte egy kis asztal volt néhány üveggel.
Lekvárok és savanyúságok voltak. Önkéntelenül megálltam:
– Miért áll itt ilyen időben? – kérdeztem.
– Kedvesem, eladom a befőtteimet. Minden a kertemből való, minden házi készítésű – válaszolta.
– Hideg van, miért nem olyankor árulja, amikor melegebb az idő?
Az öregasszony szomorúan nézett rám:
– De miből éljek? Kicsi a nyugdíjam. Ezért vagyok itt.
– A gyerekei nem segítenek?
– A gyerekeim nem törődnek velem, a fiam és a lányom is külföldön él, megfeledkeztek rólam, egy öregasszonyról.
A nő szeme megtelt könnyel. Megnéztem a befőtteit. Minden nagyon finomnak tűnt.
Úgy döntöttem, segítek az idős nőnek, és mindent megveszek. A lekvárt elviszem anyukámnak, ő úgyis nagyon szereti. Az uborkát és a paradicsomot megtartom magamnak, szeretem az ilyen ételeket. Amikor a nő meghallotta, hogy mindent megveszek, nem akart hinni a fülének. Meglepődött és fátyolossá vált a hangja a meghatottságtól.
– Mindet meg akarod venni? – kérdezte.
– Igen, mindet.
Jó hangulatban tértem haza. Boldog voltam, hogy valami jót cselekedtem és segíteni tudtam az asszonynak. Kötelességemnek érzem, hogy segítsek az időseknek. Annyi mindent megéltek és elértek már az életben, megérdemlik a boldog, nyugodt öregkort. Kár, hogy manapság a nyugdíjasoknak keményen kell dolgozniuk a túlélésért.
Sokan megosztják velünk a saját történetüket, kíváncsiak, hogy mit gondolnak mások. Ha van véleményed vagy javaslatod a történettel kapcsolatban, írd meg kommentben a Facebookon.