Laky Zsuzsi kitálalt Dietz Gusztiról: ez az igazság a házasságukról

Most tiszta vizet öntött a pohárba Laky Zsuzsi és Dietz Guszti: ez az igazság a házasságukról

Mindent tisztáztak.

és férje, Dietz Guszti már hosszú évek óta élnek boldogságban és szeretetben, ám az Ázsia Expresszben való szereplésük után sokan úgy gondolják, hogy ez csak a látszat. Szinte azonnal be is indultak a találgatások, hogy válságba került-e a házasságuk. A nem tűri tovább az álhíreket és az Instagram-oldalán elmondja az igazságot a kapcsolatukról. jelentkeztek be a feleség hivatalos oldalán.

Már másodszor kerültünk így címlapra, mindkétszer azzal, hogy válságba került a kapcsolatunk. A nagyobbik lányomnak egy olyan mondata alapján sikerült erre a következtetésre jutni, hogy egy műsorban azt mondta, hogy anya és apa nem alszanak együtt

 

– mesélte a színész.

Emiatt szerettem volna mindenképpen bejelentkezni élőben, mert bár tudom, hogy ez az ismertség velejárója, de nekem kimondottan rosszul esik, hogy ilyesmiket terjesztenek, hogy válságban van a házasságunk, mert ez egyáltalán nem igaz

 

– árulta el a feleség.

16 év után szerintem mindenhol van olyan, hogy elhangzik egy hangos szó vagy van egy veszekedés. Olaszosak vagyunk, ezt vállalom, mindig kimondjuk, amit gondolunk, illetve az Ázsia Expresszben egyébként is egy extrém helyzetnek voltunk kitéve. Ennek ellenére nem értek azzal egyet, ahogy Guszti ott viselkedett és igenis vannak indulatkezelési problémái, amiken dolgozik és kell is még neki, de semmiképpen sem gondolom, hogy megérdemelnénk azt, amit emiatt kapunk

 

– vallotta be Zsuzsi.

És akár hiszitek, akár nem, ebben a műsorban is voltak jó pillanataink, csak ezeket nem mutatták meg az adásokban, csak azokat, amikor felemeltem a hangom, mert rosszul kezeltem egy-egy helyzetet. De ezeket nekem Zsuzsival kell megbeszélnem, ami szerintem sikerült is, és szeretném én is megerősíteni, hogy köszönjük szépen, de semmi problémánk nincs egymással vagy a kapcsolatunkkal

 

– tette még hozzá a férj.

A cikk forrása: https://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/laky-zsuzsi-dietz-guszti-hazassag-azsia-expressz/jzdryby?pages_sidebar_source=blikk

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: :(