Kiadtáka riasztást az egész országra! Hatalmas zivatar és jégeső érkezik! Ekkor éri el az országot!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Délutáni, esti órákban számíthatunk zivatarokra, nagyobb számban a középső országrészben, illetve részben keleten, legkisebb eséllyel pedig a Dunántúl nyugati felében. A zivatarokat délután, este átmenetileg viharos széllökés (~60-80 km/h, kora délután lokálisan > 80 km/h), jellemzően kisebb méretű jég (2 cm körül vagy alatt) és lokálisan intenzív csapadék (~10-25, egy-egy helyen > 25 mm) kísérheti. Az éjszakai órákban csökken a zivatarhajlam.

Szerdán a Dunántúl nyugati, délnyugat felében alakulhatnak ki zivatarok a délutáni órákban viharos (60-75 km/h) szél kíséretében.

Középhőmérséklet:

Ma a délkeleti országrészben 25 fok felett, másutt többnyire alatta alakul a napi középhőmérséklet. Szerdán a nyugati, északi területek kivételével 25 fok feletti, délkeleten 27 fok feletti 24 órás középhőmérséklet valószínű.

Pest vármegye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Baranya vármegye

Bács-Kiskun vármegye

Magas középhőmérséklet fokozat: 1 Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat.
Békés vármegye

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Csongrád-Csanád vármegye

Fejér vármegye

Győr-Moson-Sopron vármegye

Hajdú-Bihar vármegye

Heves vármegye

Komárom-Esztergom vármegye

Nógrád vármegye

Somogy vármegye

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Tolna vármegye

Vas vármegye

Veszprém vármegye

Zala vármegye

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(