Fontos közleményt adott ki a Magyar Posta az árvíz miatti nyugdíjkézbesítésekről

A Magyar Posta fontos tájékoztatást adott ki a nyugdíjak kézbesítésével kapcsolatban.

A lakosság ellátása kiemelt jelentőségű számukra, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy az árvíz által érintett területekre is eljuttassák a nyugdíjakat és egyéb küldeményeket – áll a csütörtöki közleményükben.

Azokon a településeken, ahol az előrejelzések szerint nehézségek adódhatnak a megközelíthetőségben, a posta előre ütemezte a nyugdíjak kézbesítését. A tervek kidolgozása folyamatosan zajlik az érintett önkormányzatokkal, így az érintett lakosok időben értesülhetnek arról, hol tudják elérni a postai szolgáltatásokat és nyugdíjaikat, küldeményeiket.

A közlemény szerint az árvízi védekezés miatt 20 településen hoztak speciális intézkedéseket a kézbesítés biztonsága érdekében. Ha a házhoz szállítás nem megoldható, akkor a nyugdíjak és egyéb küldemények a legközelebbi elérhető postákon vehetők át.

Például Pest vármegye Kisoroszi településén szeptember 18-tól ideiglenesen szünetel a küldemények feladása és kézbesítése, azonban az ott lakók már kedden megkapták a nyugdíjukat az önkormányzat korábbi felhívása alapján. A posta weboldalán közzétették azon települések és fővárosi kerületek listáját, ahol az árvíz akadályozza a kézbesítést.

Forrás: MTI

 

Forrás

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: :(