Ezt mondta a lányom: “Anya de jó, hogy nyugdíjas vagy, most vigyázhatsz az unokákra.” A válaszomat nem tette zsebre

Erzsébet leírja, hogy hat évvel dolgozott tovább, mint az feltétlenül szükséges lett volna, és már nagyon készül rá, hogy végre pihenjen, nyugdíjba menjen! Elege volt a munkából és teljesen fáradtnak érzi magát.

Amikor a lánya és a veje megtudták, hogy nyugdíjba megy, az első gondolatuk az volt, hogy most már vigyázhat az unokákra! Erzsébet azonban teljesen másképp gondolja mindezt! Szeretne végre egy kicsit élni, mert életében csak egyszer volt tenger mellett, és nagyon szeretne venni tengerparton valahol egy házat, ahol lehet egy kis kertje, gyönyörű magnóliákkal, és nyugodtan, kellemes körülmények között leélhesse a még hátralévő életét.

Erzsébet hosszú-hosszú évtizedeik nagyon keményen dolgozott, felnevelte a lányát, támogatta abban, hogy egyetemet végezzen, majd kifizesse a családi otthon törlesztőrészletét.

Leírja azt is, hogy régebben kedvenc hobbija a kötés volt, de már évtizedek óta nem volt rá ereje, mert annyira elfáradt a munkában. Sőt még olvasni se mindig volt ideje és ereje, pedig rengeteg olyan könyve van, amelyet még el sem olvasott.

Tudja, hogy bizonyára lesznek olyanok, akik önzőnek tartják majd, amiért úgy gondolja, hogy neki is szüksége van, és jogosan járhat a szabadság, és egy kis nyugalom, pihenés!

Ő azonban nem zárkózik el: amikor az unokáinak szüksége van rá, szívesen velük lesz, akár még az egész szünidő alatt is! Nagyon szereti őket, és erőt adnak számára. Arra azonban nem hajlandó, hogy ő legyen az, aki egyfajta bébiszitterként nap mint nap mindig vigyáz rájuk, és így egyáltalán nem marad semmilyen személyes szabadsága.

Lányának és vejének pedig csak ennyit válaszolt:

 

A kép illusztráció!

“Drága gyermekeim családot alapítottatok, gyerekeket vállaltatok. A gyerekeitekbe be kell fektessétek az erőtöket, a szabadidőtöket, vigyáznotok kell a jövőjükre.

Valahogy sikerült nevelnetek a gyerekeket amíg én dolgoztam, akkor most miért kéne változzon valami?

Igen, most nyugdíjba megyek, de élni akarok, egy évet, kettőt, ötöt, nem számít… amennyi még hátra van, de azok a percek csak az enyémek.”

Igaza van vagy tényleg önző lenne? Neked mi a véleményed?

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(