Emlékszel még Hacki Tamásra? Egyedülállóan szólaltatja meg a kék duna keringőt:

Hacki Tamás “füttyművész” az 1962-es “Ki mit tud?”-on tűnt fel.

A versenyen megosztott első díjat nyert, és mindenkit ámulatba ejtett produkcióival.

Kevesen tudják, hogy a fellépések mellett egyetemi tanulmányokba kezdett.

1970-ben fül-orr-gégész szakorvosként végzett, majd a budapesti MÁV kórház fül-, orr-, gégeosztályán helyezkedett el.

Jelenleg Regensburgban él, ahol az egyetemi klinika munkatársa.

Magyarországra is gyakran hazalátogat, vezetője több szakorvosi és logopédusi továbbképzésnek, konferenciákat szervez és előadásokat tart.

2009-ben megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét, 2015-ben pedig a Pro Cultura Hungarica díjat.

Ezen az 1983-as videofelvételen a Kék Duna keringőt szólaltatja meg az ő sajátos, bravúros, összetéveszthetetlen módján!

Aki még nem hallotta, mit is tud ő, biztos lenyűgözve hallgatja majd produkcióját:

2024-ben:

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(