Egy meleg nyári délután volt, épp végeztem a bevásárlással, és siettem vissza az autómhoz. Amikor a parkolóba értem, egy fiatal fiú ült a földön az autóm mögött, a rollerje mellette hevert. Először nem értettem, miért van ott, de hamar kiderült, hogy a helyzet ennél jóval különlegesebb.
A fiú, ahogy meglátott, rögtön felállt, és odajött hozzám. „Elnézést, véletlenül nekiütköztem az autódnak a rolleremmel” – mondta. Meglepetten néztem rá, hiszen manapság ritka, hogy valaki ilyen becsületesen elismerje a hibáját. Ő pedig nem csak hogy elmondta, mi történt, de ott is maradt – közel 40 percen keresztül várt rám a forró aszfalton. Nem akart elmenni, nem akarta megúszni a dolgot, mert úgy érezte, ez a helyes.
Láttam a lökhárítón egy apró karcolást, de az igazság az volt, hogy a kár jelentéktelennek tűnt. Mégis, ahogy a fiú ott állt előttem, láttam rajta, hogy komolyan vette a helyzetet. Ez a gyerek, aki talán épp csak túl volt az általános iskolás évein, egy olyan gesztust tett, ami sok felnőtt számára is példaértékű lehetne.
„Nem akartam elmenni, amíg meg nem beszéljük” – mondta halkan, és abban a pillanatban rájöttem, hogy valami egészen különleges történik itt. Nem az autómon lévő karcolás volt a lényeg, hanem az a becsületes hozzáállás, amit a fiú tanúsított. Megdicsértem őt, hogy nem futott el, hogy felelősséget vállalt a tetteiért. Azt mondtam neki, hogy a karcolás miatt ne aggódjon, és hogy bármennyire is apró dolognak tűnik ez, az őszintesége és kitartása hatalmas érték.
Azt hiszem, mindannyian tanulhatunk ebből a történetből: néha a legkisebbek mutatják meg nekünk a legnagyobb leckéket az életről. A gyerek viselkedése azt üzeni, hogy mindig meg kell próbálnunk a helyes utat választani, akkor is, ha nehéz. Mert ahogy ez a történet is bizonyítja, a becsületesség sosem megy ki a divatból.
