
A házi sütemények és péksütemények különleges helyet foglalnak el a konyhaművészetben, hiszen generációkon keresztül öröklődnek, megőrizve a hagyományokat. Most egy igazi kincset hoztam el nektek,

A hét második felében változatos időjárásra számíthatunk, bizonyos vármegyékre már figyelmeztetést is kiadtak zivatarok miatt, míg más régiókban még meleg marad az idő – írja

Elhunyt Kozelka László, a mulatós zene ikonja, akit Lagzi Laci néven ismertek, és aki évtizedek óta Galambos Lajos legjobb barátja volt. A zenész állapota váratlanul vált életveszélyessé, ekkor került a kórházba, ám az életét már nem tudták megmenteni. Galambos Lajos megrendülten nyilatkozott a szomorú hírről, amely nemcsak a zenészvilágot, hanem közeli barátait és szeretteit is megrázta.

Bakró Petra nem bírta tovább a küzdelmet, pedig hatalmas kitartás volt benne és a szemében mindig ott volt a remény. A lány nem csak meg akart gyógyulni, de szerette volna az álmát is valóra váltani.

Tóth Gabi énekesnő és táncos párja, Papp Máté Bence által szervezett nyári tábor hatósági ellenőrzés alá került Pomázon, miután lakossági bejelentés érkezett. A tábor, ahol

Szívszorító, ami kiderült. Bár Geri Lindával érkezett a műsorba, időközben fény derült a férfi múltjának egy fájó pontjára. Méghozzá arra, hogy volt menyasszonya egy autóbalesetben

Felfoghatatlan fájdalom ért egy anyukát június közepén: 15 éves lánya véget vetett az életének. Judit egy szívszorító videóban emlékezik a fiatalon elhunyt Vanira. Ebben a

Szomorú tragédia történta dunaszerdahelyi Thermalparkban.A helyszínen tartózkodó vízimentők azonnal a segítségére siettek, és a közelben lévő mentős orvos is azonnal beavatkozott. Egy 80 év körüli

A gazdasági helyzet ismét instabillá vált. Az infláció fenyeget, az élelmiszerárak emelkednek, és egyes termékek hiánycikké válnak. Ez sokak számára a régi idők gazdasági nehézségeit