BEJELENTETTÉK: Jön a nyugdíjemelés!

Varga Mihály pénzügyminiszter a 2025-ös nyugdíjakkal kapcsolatos tervekről is egyeztetett a költségvetési munkacsoporttal – számolt be róla a Facebook-bejegyzésében. A kormány a következő év januárjában is biztosítani fogja a nyugdíjemeléshez szükséges forrásokat, valamint a februári 13. havi nyugdíj kifizetését is tervezi – írja az Index.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a 2025-ös költségvetésben a januári nyugdíjemelés mértéke várhatóan a 3,2 százalék körüli inflációval lesz összhangban. „Jövő februárban már ötödik alkalommal fizetünk 13. havi nyugdíjat” – írta a miniszter.

Az idei évre azonban nem várható nyugdíjprémium, mivel a jogszabályok szerint az államnak csak akkor kell prémiumot fizetnie, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Az erre félretett 20 milliárd forint további sorsáról később dönt a kormány.

A költségvetési kilátásokkal kapcsolatban Varga Mihály kifejtette, hogy a hiányt idén 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, míg 2026-ra 2,9 százalékra tervezik csökkenteni. Emellett kiemelte, hogy a gazdasági növekedés idén már megindulhat, és akár 2,5 százalékot is elérhet.

A pénzügyminiszter szerint az amerikai elnökválasztás jelentős hatással lehet a magyar gazdaságra is, ezért a kormány ennek fényében készül a költségvetési tervekre – írja az Index.

A cikk forrása: Index.hu.

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(