Ennek a csodálatos párnak van miért hálásnak lennie, hiszen új babákat köszöntöttek a világra! Igen, BABÁK. Többes számban. A párnak, Alexandrának és Antoninak már van
EZT A HÁZI FELADATOT HOZTA HAZA MA AZ ÖTÖDIKES KISLÁNYOM.A CSALÁD ÖSSZEÜLT, DE 2 ÓRA ALATT NEM LETT MEG A MEGOLDÁS! Nagyon kíváncsi vagyok a
Kedves Anita, ott Miskolcon, a Petneházi utca környékéről! – kezdődik a levél, mely cseppet sem bántó, mégis, ha végigolvassa az ember… „Kedves Anita, ott Miskolcon,
A Crevedia településen élő Gergely több mint egy évig napszámosként dolgozott, hogy össze tudja gyűjteni az építkezés megkezdéséhez szükséges alapanyagokra a pénzt. A napszámos munkák
Bujtor István fia, Balázs Bujtor István első felesége Perényi Eszter volt, akitől két gyermeke született. Fia, Bujtor Balázs 1975-ben jött a világra, hegedűművész lett. Lánya,
Hú skacok az árakat nézzétek! Azért egyik – másik most egészen furcsán hangzik, hogy mennyiért lehetett anno autót venni. Azt nem mondom, hogy az még
Kigúnyolták lányomat az iskolában,mert mozgássérültként cukrász akar lenni! Nem kérek mást,csak nézzétek meg mit tud! Mint minden anya én is imádom a gyermekem. Sírva jött haza
Ma kimentem temetőben a férjem sírjához, amikor hirtelen Erre a feliratra lettem figyelmes – Attól a pillanattól kezdve, teljesen másképp gondolok arra ami igazán fontos
Rúzsa Magdi hófehér ruhában: férjével jelentette be a csodálatos örömhírt Összejött, sikerült! Rúzsa Magdi vitathatatlanul az ország egyik legnépszerűbb énekesnője. A Megasztár harmadik évadának győzteseként
Ha az alábbi olcsó, környezet- és egészségbarát praktikákat veted be, sokkal nyugodtabb helye lesz a kerted, és talán a mindennapjaid is. Fűszerek vakond riasztására A
