Egy nyugodt hétvégi kiruccanás a családdal – mi is lehetne ennél tökéletesebb? Még nem is sejtettem, hogy a hazatérés nem a pihenés lezárását, hanem egy komoly szomszédi konfliktus kezdetét jelenti. Amikor visszaértünk, megdöbbenve tapasztaltam, hogy a szomszédom nem csak nekilátott kerítést építeni, de azt 1,5 méterrel a telekhatáromon belülre rakta!
Teljesen kiakadtam. Azonnal átmentem hozzá tisztázni a helyzetet. A szomszédom azonban semmitől sem zavartatta magát, nagyképűen közölte, hogy „így van a tervrajzokon”, és ő már egyeztetett a község jegyzőjével is, aki történetesen a testvére. Szerinte, ha a kerítés már áll, senki nem kényszerítheti arra, hogy lebontsa. Ezt olyan hangnemben mondta, hogy azonnal éreztem, itt nem számíthatok gyors megoldásra.
Teljesen feldúltan felkerestem egy ügyvédet, aki elmondta, hogy ha a szomszéd nem hajlandó kompromisszumra, ez egy hosszadalmas pereskedéssel fog végződni. Hiába akartam azonnal lebontani a kerítést, az ügyvéd figyelmeztetett: ez könnyen rongálásnak minősülhet, és komoly jogi következményei lehetnek.
Ott álltam tehetetlenül, dühömben fűvel-fával hadakozva, miközben a kerítés szemtelenül díszelgett az udvaromon. De aztán jött a sors – néha az univerzum jobban tudja, mi jár a szomszéd fejére, mint bárki más! Azon a héten heves esőzések sújtották a környéket, és egyik este észrevettem, hogy az új „csodakerítés” egyik pillére megsüllyedt és kezdett befelé dőlni.
Nem is kellett több: azonnal szóltam a szomszédnak, hogy a művelete nem éppen áll jól, és ez így komoly veszélyt jelent. Erre persze jött a szokásos nagyképű válasz: „Ez a kerítés nem dől el, ebbe van anyag.” Nos, ahogy azt megjósoltam, reggelre az egész kerítés kidőlt. Úgy tűnik, mégsem volt abban annyi anyag, mint amennyire ő büszke volt.
Nem vesztegettem az időt, felhívtam az ügyvédemet, aki rögtön értesítette a hatóságokat. Veszélyeztetés miatt feljelentést tettünk, hiszen a kidőlt kerítés balesetveszélyes volt. A szomszéd persze próbálta menteni a menthetetlent, de pechére éppen akkor érkeztek a rendőrök, amikor próbálta helyrerakni az ingatag tákolmányt. Hiába jeleztem neki, hogy menjen el a telekről, továbbra is ott maradt, és próbálta előadni a rendőröknek, hogy én tettem tönkre az ő nagyszerű kerítését.
A rendőrök kérésére igazolnia kellett volna, hogy valóban az övé a kerítés, és legálisan építette. De itt jött a fordulat: semmilyen hivatalos papírt nem tudott bemutatni, hiszen minden anyagot számla nélkül vett! Ekkor már látszott rajta, hogy teljesen elvesztette a helyzet feletti irányítást. Ahogy egyre vörösebb lett, én már nem tudtam megállni, és nevetni kezdtem.
Ez volt az a pillanat, amikor a szomszédom teljesen elvesztette az önuralmát. Egy vasrudat felkapva, dühödten felém lépett és ordítozni kezdett. Nem kellett több: a rendőrök azonnal közbeléptek, kattant a bilincs, és véget vetettek a hisztérikus jelenetnek. A szomszédom billincsben, dühöngve hagyta el a telkemet.
A történet csattanója? A kidőlt kerítést a lomisok másnap reggel már el is vitték. Azóta a telekhatár ismét szabad, a szomszédom pedig valószínűleg soha nem fogja elfelejteni ezt a tanulságos leckét! Üzenem a kedves pofátlan szomszédoknak országszerte, hogy bizony a sors visszaad mindent! Oszd meg te is másokkal!
