A 29 éves anya elbúcsúzott a lányaitól, mivel alig 2 hete van hátra az életéből

Hetei vannak hátra a halálos betegséggel küzdő édesanyának, aki már el is köszönt egy-, és kilencéves kislányaitól, hogy beköltözzön egy hospice házba.

Élete utolsó heteit két gyermekétől távol, egyedül, egy hospice házban tölti majd Jennifer. A 29 éves nőnél tavaly márciusban halálos idegrendszeri betegséget diagnosztizáltak, amikor életet adott második gyermekének. Már a terhesség hetedik hónapjában tüneteket produkált, nehezen beszélt, de ezt akkor a várandóság alatti depressziónak tudták be. A baj azonban a szülés után sem múlt, az orvosi vizsgálatok pedig kimutatták a gyógyíthatatlan motoneuron-betegséget (MND).

Ekkor kilenc hónapot jósoltak az egyedülálló édesanyának, aki megfogadta, két kislánya, a 9 éves George és az 1 éves Kacey miatt addig harcol a betegséggel, amíg csak tud. Csodával határos módon megélte kisebbik gyermeke egyéves születésnapját, azonban már csak hetei vannak hátra. Azért, hogy megkímélje gyermekeit a fájdalmaktól, végső búcsút vett tőlük, és beköltözött a glasgowi Marie Curie Hospice házba, ahol gondozni fogják

A betegség ugyanis olyan tünetekkel jár, hogy nem tud beszélni és nyelni, vagy éppen fulladozás nélkül enni. Jennifer azt akarja elkerülni, hogy ez megragadjon a gyerekei emlékezetében.

MEGSZERVEZTEM MINDENT, EMLÉKDOBOZOKAT CSINÁLTAM, MEGVETTEM A LÁNYOK NÁSZAJÁNDÉKAIT, A 18. ÉS 21. SZÜLINAPI AJÁNDÉKUKAT, AZ ELSŐ UNOKÁM AJÁNDÉKÁT, ÉS A TEMETÉSEMET IS MEGSZERVEZTEM.

– idézi a fiatal édesanyát a DailyStar.

Jennifer a beköltözésekor egy nyílt levelet is közzétett, amelyben többek között leírja, hogy megszakadt a szíve, amikor el kellett köszönnie két kislányától, de tudja, mit hagyott nekik hátra, ami megmutatja, mennyire szerette őket, és ezt egy életen át a szívükben fogják hordozni.

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(