Itt a bejelentés a 9 órás iskolakezdésről, senki nem számított erre!

Rengeteg szülő nem örül ennek – Itt a bejelentés a 9 órás iskolakezdésről, senki nem számított erre!

Rengeteg szülő nem örül ennek – Itt a bejelentés a 9 órás iskolakezdésről, senki nem számított erre!A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.

A sajtó felkereste a Belügyminisztériumot annak érdekében, hogy megtudja, van-e valóságalapja a pletykáknak. Illetve történt-e bármilyen egyeztetés a szakmai szervezetekkel az elmúlt hónapokban.

A téma legutóbb a közösségi oldalakon kapott nagy figyelmet, ahol a megszokott reggel 8 órai kezdés helyett a 9 órás kezdést javasolták. Az iskolakezdés kérdése tavaly ősszel is felmerült, amikor ismét szóba került az ötlet.

Magyarországon jogszabály nem határozza meg az első tanóra kezdő időpontját, így az iskolák saját hatáskörben dönthetnek erről. A Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató két évvel ezelőtt végzett közös kutatásában megállapította, hogy az utóbbi években folyamatosan romlottak az alvási mutatók a fiatalok körében. Egyre kevesebbet és kevésbé pihentető módon alszanak, ezért a két szervezet javasolta, hogy az első tanóra a megszokott 8 óra helyett 9 órakor kezdődjön.

A Belügyminisztérium sajtóosztálya a Mandiner megkeresésére válaszolva hangsúlyozta, hogy továbbra sem áll szándékukban központilag meghatározni az első tanóra kezdetének időpontját. A minisztérium álláspontja szerint az iskolák önállóan határozzák meg a kezdési időpontot, figyelembe véve az iskolaszék, az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat véleményét, a vonatkozó EMMI rendelet keretei között.

Ez a válasz megegyezik a minisztérium szeptemberben adott válaszával, így kijelenthető, hogy a közösségi oldalakon terjedő információk álhírek voltak.

Szülői visszajelzések és vélemények

A Pénzcentrum tavaly ősszel készített kutatása szerint a szülők többsége nem támogatja a későbbi iskolakezdést. Ennek oka, hogy a legtöbb szülő 8-tól vagy 9-től dolgozik. Így jelenleg meg tudják oldani, hogy gyermekeiket elviszik iskolába, majd onnan indulnak dolgozni. A későbbi iskolakezdés miatt sok szülőnek teljesen át kellene alakítania napi ritmusát.

A reggel nyolc helyett kilenckor kezdődő tanítás ötlete továbbra is napirenden van. De a Belügyminisztérium álláspontja szerint az első óra kezdési időpontját az iskolák saját hatáskörben határozzák meg. A közösségi oldalakon terjedő információk alaptalanok voltak, és a szülők többsége nem támogatja az ötletet, mivel az megnehezítené napi rutinjukat és munkahelyi kötelezettségeik teljesítését.

Forrás

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(