Esős napok utáni reggel sétálunk a Hévízi-kifolyó partján. A csatorna melletti széles réten szénabálák százai sorakoznak, a csatorna fölött ködfoszlányok úsznak, a néhány, kutyát sétáltatón kívül semmi nem mozdul a tájban. A csatorna partján zavartalanul lehet gyönyörködni a csodálatos vízi virágokban. Az őshonos nílusi fehér tündérrózsákban és az indiai vörös tündérrózsákban, a leveleiken csillogó kristálytiszta vízben, a fekete mederbe mélyen lenyúló gyökerekben.
A csend és a látvány magával ragad, szinte hallani a virágok énekét, igen az énekét, mert az ilyen pompázatos tündérrózsák nem lehetnek némák, hiszen megpillanthatják önön szépségüket, tündéri voltukat a víz tükrében…
Idilli, békés világ. Most nyoma sincs a harcnak, amely a hatóságok és a fürdőzők között zajlott, merthogy a csatornában tiltott a fürdőzés. Volt idő, amikor tömegek strandoltak a csatorna partján s fürödtek a kifolyóban, noha a nyolcvanas évektől törvény szabályozza, hogy vízi műtárgy 200 méteres környezetében tilos a fürdés.
A kifolyó a Hévízi-tó déli zsilipjétől 1-2 méterre kezdődő partszakasz, ami Keszthely közigazgatási területéhez tartozik. Az ingatlan tulajdonosa a magyar állam, a kifolyó szerepel a lápi és szikes tavi védettséggel érintett területeket tartalmazó listán, országos jelentőségű védett természeti területnek minősül.
A gyógytóból kifolyó víz 10-12 méter szélességű csatornán távozik, s 13 kilométer megtétele után az Ingó-berek nádasa által megszűrve a Zala folyóba ömlik. A tóból kilépő meleg víz Európában is egyedülálló életkörülményeket teremt a trópusi folyókra emlékeztető élővilágnak. A Hévízi-kifolyó mélysége többnyire 1-1,5 méter közötti, de helyenként a 2 métert is elérheti. Gyönyörű, hazánk hideg vizes élőhelyein nem látható tündérrózsák pompáznak a vízében…
Ahogy közeledik a nyár, úgye kezd forgalmassá válni a csatorna, jelzi a zsiliphez közel kövekből, deszkákból összeeszkábált, csatornába vezető lépcső. Aki elég merész, itt mártózik meg az elfolyó meleg vízben…
Kép: Szupinger Tamás – Facebook
