VICC: Te mit csinálnál, ha nyernénk a lottón?

A férj szinte beront otthon az ajtón, amikor hazaér a munkából, és egyből a feleségének szegezi a kérdést:
– Te mit csinálnál, ha nyernénk a lottón?
– Azonnal elválnék tőled, elköltöznék és természetesen vinném a pénz felét.
Erre a férj boldogan:
– Akkor már kezdhetsz is csomagolni! Tessék, itt van 927 forint, kettesünk volt az 5-ös lottón.

+1 vicc:

Az érettségi az egyik első komolyabb mérföldkő az ember életében, és jellemzően kétféle típusa van a diákoknak a vizsgákra történő felkészüléssel kapcsolatban. Vannak, akik még az utolsó utáni pillanatban is lázasan tanulják a tételeket, míg vannak, akik szinte semmit nem készülnek, és lesz ami lesz alapon állnak hozzá. A következő történetben szereplő leleményes diák viszont egy harmadik kategóriát képvisel.

A szóbeli töri érettségin az egyik osztálytársam ahogy kihúzta a tételét, egy hirtelen mozdulattal azonnal vissza is dugta a többi közé. A bizottság elnöke kérdőre vonta, hogy ezt mégis hogy képzelte, mire az osztálytársam így válaszolt:

– Elnézést, de megijedtem, ugyanis eléggé babonás vagyok, és csak a 13-as tételt nem akartam kihúzni, de persze pont azt sikerült.

Erre az elnök:

– Fiatalember, ez nem kívánság műsor, ha a 13-ast húzta ki, akkor azt kell elmondania!

Ezek után pedig simán elmondta a tételt majdnem maximum pontszámosra. Amikor kilépett az ajtón a többiek azonnal kérdezgetni kezdték:

– Na mi volt? Hányast húztad?
– Nem tudom, igazából meg sem néztem, mivel én csak a 13-ast tanultam meg.

Elolvasnál még egy viccet? Katt ide! 

 

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(