Csepregi Éva mindent bevallott, ő fedezte fel Gáspár Győzőt! Kiderült mennyit kapott érte!

Csepregi Éva azt állítja, ő fedezte fel Gáspár Győzőt a 90-es években, amikor a koncertezés mellett a tehetséggondozást is vállalta. A fiatalok éneklést és színészetet tanultak Éva iskolájában, ahol az ifjoncok között feltűnt egy bizonyos Gáspár Győző is.

 

Elsőként nem tartotta nagy tehetségnek Győzőt Csepregi Éva, ám később látott benne valamit, miután kibontakozott a személyisége:

„Nagyon másként nézett ki, mint most. Kicsit kövér, visszahúzódó, gátlásos fiúra emlékszem. De amikor egy ideje már járt hozzánk, és megmelegedett köztünk, a társaság középpontja lett, és oszlopos tagja volt a csapatnak” – mesélte a Story magazinnak az énekesnő, majd így folytatta:

„Volt valami hallása, de inkább csak a rettentő nagy érdeklődést és örömet láttam a szemében, hogy ide járhat, hozzánk. Úgy gondolkodtunk, hogy aki egy kicsit is érzi, hogy odavaló, motoszkál benne valami több, az jöjjön, és úgyis eldől, hova vezet az útja. Győzi egyetlen órát sem hagyott volna ki, és rengeteget tanult, fejlődött a két év alatt. Énekelve zongorázott, színészkedett, úgyhogy szép lassan világossá vált számomra, hogy nagyon komolyan szeretne befutni, sikeres lenni”.

Az iskola bezárása után Csepregi Éva követte tanítványai szakmai életét. Gáspár Győzővel kapcsolatban igazán örült, amikor az megalapította a Romantic együttest. És bár a Győzike Show-t vegyes érzelmekkel fogadta, később belátta, hogy az egész ország imádja őket.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy én fedeztem fel. Szeretettel emlékszem rá, és sokszor visszahallom, hogy ő is szeretettel emlegeti ezeket az éveket” – mondta Csepregi Éva.

forrás: blikk.hu

Ákos B.

Író, álmodozó, blogger

Ez is érdekelhet

error: :(