Itt vagyunk a Balatonnál, és olyan dolognak voltam szemtanúja, ami miatt azóta is törölgetem a szemeim

Itt vagyok a Balatonnál és elnézem az embereket a viselkedésüket a különböző dolgokra a reakciójukat.Rengeteg ember jóízűen eszik és a nem kívánt ételt kidobják a kukába amit éppen már nem fog elfogyasztani.

Tudom nem vagyunk egyformák és nem mindenki fog velem egyet érteni,de egy próbát megér szerintem.Mi lenne,ha az emberek nem a kukába dobnák ki az ételt,hanem egy kijelölt asztalra leraknák.

Persze ,hogy ne sértse senkinek a kényelmi komfortját egy távolabbi asztalra leraknák a rászorult embereknek akik nem ettek a nap folyamán.Nem akarok Teréz anya lenni,de tehetnénk többet egymásért.

Ezt azért is írom mert a nap folyamán amikor árultam elnéztem egy fiatal hajléktalant,aki nézte,hogy mellette a kukába kidobják az ételt és senki de senki nem volt olyan aki felajánlotta volna neki.

Sajnos és szomorú látvány volt számomra,hogy kiemelte a kukából és jóízűen elfogyasztotta.Engem megrázott ez az eset és úgy gondoltam,hogy a megmaradt töltött lángosomat és a bablevesemet felajánlom neki.

Odamentem hozzá és megkérdeztem,hogy elfogadja-e.Lesütött szemmel válaszolta,hogy igen.Majd felemelte a fejét és könnyes szemmel ezt mondta:Igen köszönöm és nagyon hálás vagyok érte.

Bár ő nem tudja de készítettem róla egy fotót.Sokkal többet tudnánk segíteni egymáson mi emberek.Köszönöm,hogy elolvastad és bocsánat hogy hosszú lett.