A pár már régóta szeretett volna örökbe fogadni egy gyereket és amikor végre találkoztak örökbefogadott lányukkal a repülőtéren, nem tudták visszatartani a  könnyeiket!

Audrey Shook férjével, Brentel a középiskolában ismerkedett meg és azóta együtt is játrtak Mindig tudták, hogy Kínából szeretnének örökbe fogadni egy gyermekeket. Ezt valóra is váltották és nekiláttak a papírmunkának, amikor megnéztek egy kínai gyerekotthonról szóló dokumentumfilmet.

–Ezek után azonnal tudtam, hogy jó anyja lennék egy ilyen gyermeknek, mondta Audrey a TODAY.com-nak.

Audrey és Brent 21 évesek voltak, amikor összeházasodtak és Audrey hamarosan terhes lett.  Ma öt saját gyerekük van és ahogy egyre idősebb lett, egyre inkább úgy érezte, tényleg szeretne még egy gyermeket örökbe fogadni.

Először azt hitte, hogy nagyon idegen lesz számára a nevelőanya szerepet, de amikor meglátta Lucy fényképét azonnal tudta, hogy őt szeretné gyermekének.

– Férjem és én is megértettük, hogy nem lehet csak egy hónapig nevelni a gyermeket aztán visszaküldeni őt oda, ahonnan jött. -mondta Audrey.

Senki sem akarta örökbe fogadni őt
Lucy Down szindrómás kislány és hat éven keresztöl gyermekotthonban élt. Senki sem akarta őt örökbe fogadni emiatt.

– Ők azok a gyermekek, akiket senki sem akar.Egész életüket úgy töltik, hogy örökbefogadásra, szülőkre várnak.-mondt az édesanya.

Miután minden papírmunkát elvégeztek, kimentek érte a houstoni (USA)repülőtérre, hogy végre karjukba zárhassák Lucyt.

Lucys megérkezése nagyon érzelmes pillanat volt. Amikor Audrey meglátta őt, nem bírta visszatartani a könnyeit.

A filmben láthatjuk az édesanyát Audrey és a kislányt Lucyt. Nagyon megható ez a találkozás. Audrey ezt mondta neki:

– Helló én vagyok az anyukád.

Lucy pedig erre csak ennyit mondott:

– Anya!a

Aztán Audrey felkapta Lucy-t és űgy tűnt, ők már örökre összetartoznak.

Gyönyörű pillanat ez, nem is lehet könnyek nélkül végig nézni a felvételt.

Nézd meg ezt a találkozást és kérjük oszd meg ezt a cikket szeretteiddel!

 

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(