Megkértem egy roma burkolót, hogy újjítsa fel a fürdőszobám.. EZT nézzék mit művelt a férfi..

Megkértem egy roma burkolót, hogy újjítsa fel a fürdőszobám.. EZT nézzék mit művelt a férfi..

Sajnos nyugdíjasoként meg kell válogatnom mire költök, viszont a fürdőszobám állapota már tarthatatlan volt. Penész, és sajnos szivárgás is volt, a csempék pedig több helyen töröttek, mozogtak, lötyögtek. Megkértem több vállalkozót is, hogy újítsa fel, de amikor milliókat emlegettek egy 5 négyzetméteres fürdőszoba felújítására majdnem hanyat estem.

Egyedül egy roma burkoló mondta, hogy megcsinálja nekem olcsón. A munkája után jött el és 4 nap alatt végzett is vele. A csempéket, csöveket is ő hozta, mert mondta, hogy más munkájából megmaradt.

Amikor jött mindig megvendégeltem ebéddel, mert gondoltam, hogy ennél „jobban fizető” munkát is csinálhatna. Végül pedig az ár: összesen 95 000 forintot kért el, és minden anyagot ő hozott. Csak azért írom ezt ki a Facebookra, hogy felhívjam mások figyelmét is: ne ítéljetek előre! Nézzétek meg a munkáját:

 

Ez a férfi mivel nem talált olyan kádat, amely pontosan találna fürdőbe, úgy, hogy a mosógép is elférjen mellette, ezért ő maga készített egyet. Beszerezett egy akkora fém tartályt, ami méretre pontosan talált arra a helyre, ahová a kádat szerette volna tenni, majd ízlése szerint a legjobb csempével bélelte ki.

Amikor tetőtől-talpig lecsempézte a kádat, már egyáltalán nem látszott rajta, hogy nem egy igazi fürdőszobai kádról van szó.

Ebben az egyedi kádban az is nagyon jó, hogy úgy tudta kialakítani, hogy alatta még egy pár tároló fiók is helyet kapott. Ezekben kényelmesen elfértek a tisztítószerek, és mosószerek. A kád és a mosógép között maradt egy arasznyi hely, és erre a részre is egy praktikus polcot szerelt.

Miután a kádat kicsempézte a mellette elhelyezkedő kis polcot, apró mozaikokkal rakta ki. A tusolófüggőny rúdját PVC-csőből alakította ki, a mennyezetre stílusos lámpát szerelt, és a szellőzőrendszert is kialakította egy ventilátor segítségével.

 

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(