„Saját kézzel építettük meg a családi házunkat!” 17 ezer vályogtéglából készült el! A végeredményt nézzétek:

Saját kézzel építettük meg a családi házunkat. 17 ezer vályogtéglából készült el, képek

A falak két hónap alatt készültek el sárhabarccsal a helyi kőműves segítségével.

A Szolnokhoz közeli faluban élő háromgyerekes fiatal házaspár inkognitóban kívánt maradni, mert úgy gondolják, fontosabb az a teljesítmény, amit véghez vittek.

Történt, hogy házépítésre adták a fejüket, és mindenképp természetközeli épületet kívántak “felhúzni”. A vályogtégla mellett tették le a voksukat, ezért keresték meg Gáspár János vályogfal-építő mestert, hogy avassa be őket a vályogtégla készítésének tudományába.

A szakember vállalta, hogy megmutatja a folyamatot, a házaspár pedig a betanulás után elkezdte a “sorozatgyártást”.

Három hónap alatt családi összefogással, barátok segítségével 17500 darab vályogtéglát készítettek. A falak két hónap alatt készültek el sárhabarccsal a helyi kőműves segítségével.

A plafont náddal, szintén “sarazós” technikával oldják meg, ezt követik majd a lakóház épületgépészeti munkálatai.

A cikkünkben látható fotók remekül visszaadják a vályogtégla készítés és a vályogház építés minden szépségét.

A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/kreativ-kutyuk/sajat-kezzel-epitettuk-meg-a-csaladi/2

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

9 thoughts on “„Saját kézzel építettük meg a családi házunkat!” 17 ezer vályogtéglából készült el! A végeredményt nézzétek:

  1. That’s a great point about understanding rhythm – it’s key in any music creation! I’ve been messing around with Sprunki, and the drag-and-drop interface makes building beats surprisingly easy, even on mobile. Fun stuff!

  2. It’s smart to verify accounts quickly – unlocking those higher withdrawal limits is key! Seeing platforms like ph22 club legit prioritize quick registration & security is reassuring for Filipino players. Responsible gaming is vital, always!

  3. Interesting read! Managing risk is key, especially with quick deposits – seen that with phparadise legit’s instant processing. Verification seems crucial for higher limits too – smart move for both sides! 👍

  4. Understanding baccarat patterns is key, but a solid platform matters too! JILI333 offers a smooth experience – quick registration & deposits are a plus. Check out jili333 game for diverse options & fast crediting – essential for consistent play!

  5. That’s a solid point about responsible gaming! Seeing platforms like jiliok vip legit prioritize quick registration & secure transactions (like GCash) is encouraging for Filipino players. It’s all about ease & trust, right? 👍

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük