Én és a férjem, Lajos, egy csendes kis faluban élünk a Dunántúlon. A fiunk, Péter, már évek óta Budapesten lakik, miután elvégezte az egyetemet ott is maradt. Most már ott él a feleségével, Szilvivel, és a kisfiukkal egy Budapest melletti kisvárosban. Mi viszont itt maradtunk a faluban, és bevallom, nem is nagyon vágyunk a városi nyüzsgésbe. Ritkán látjuk őket, évente talán kétszer, általában karácsonykor és húsvétkor jönnek le hozzánk, mi meg inkább itt maradunk a saját kis világunkban.
A múlt héten viszont Szilvinek volt a 35. születésnapja, és meghívtak minket a születésnapi vacsorára. Lajos és én úgy döntöttünk, hogy felutazunk, ha már ilyen jeles alkalomról van szó. Borítékot is vettünk, mert Péter azt mondta, hogy mostanában inkább pénzt szoktak ajándékozni ilyen alkalmakra, szóval pénzt készítettünk elő ajándéknak. A vacsorát egy elegáns kis étteremben tartották, ahol úgy húszan voltunk, de a legtöbb ember számunkra teljesen ismeretlen volt, kivéve Szilvi szüleit.
Ahogy megérkeztünk, rögtön feltűnt, hogy nem egészen olyan ez a születésnapi vacsora, mint amit mi megszoktunk. Egy külön asztalon állt egy doboz, ahová a vendégek a borítékokat tették, és aki nem pénzt hozott, az a saját ajándékát tette le oda. De nem is ez volt a legfurcsább számunkra, hanem az ételek.
Hát, őszintén szólva, nekem és Lajosnak semmi sem felelt meg igazán az étlapon. Mi egyszerű emberek vagyunk, megszoktuk a hagyományos ételeket, de ott még egy rendes krumplipürét sem találtunk, nemhogy pörköltet vagy rántott húsát. Helyette mindenféle furcsa dolgokat szolgáltak fel: sushi, tengeri herkentyűk, rukkolás saláták, meg valami mini saslikok kagylóból. És amikor desszertre került a sor, még egy torta sem volt, csak cheesecake, amihez a többiek kávét ittak, mi meg inkább teát kértünk.
Az italok között sem találtunk semmi kedvünkre valót, csak valami furcsa koktélokat meg egy olyan bort, amiről soha nem hallottunk. Se egy normális pohár bor, se egy kis pálinka nem volt. A vacsora vége felé, mikor a fiatalok már táncoltak, mi kimentünk Lajossal egy kicsit levegőzni. És akkor úgy döntöttem, hogy visszaveszem a borítékunkat a pénzzel a dobozból. Nem azért utaztunk ilyen messziről, hogy aztán éhesen maradjunk, és amúgy is, ezt a pénzt nagyon nehezen tettük félre. Ráadásul itt a tavasz, és a tetőt is meg kellene javítani, meg a traktor is rakoncátlankodik, újra lesz szükségünk. Szóval úgy gondoltam, ha ilyen volt az ünnepség, akkor a mi ajándékunk is ennek megfelelő lesz.
