Durva viharok, jégeső és szupercella érkezik! – Mutatjuk, melyik vármegyéket érinti a rossz idő! Kiderült a Tüzijáték sorsa is!

Mi lesz ebből? Durva viharok, jégeső és szupercella csaphat le az országra – Mutatjuk, melyik vármegyéket érinti a rossz idő

Ma legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén – ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén – lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához: kora délutánig valamelyest kisebb, majd egyre nagyobb számban fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos (~65-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (~15-20 mm), illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti.

  • Több vármegyére riasztást adott ki a HungaroMet a felhőszakadás miatt
  • Szerdán egy hidegfronthoz kapcsolódóan alakulhatnak ki zivatarok nyugatról kelet felé haladva
  • Délután akár intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, viharos széllökésekkel, jégesővel és felhőszakadással

Délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű (ált. 1-3 cm) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) társulhat. Kiemelten középhegységeinkben 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. Az esti, késő esti órákban lassan csökken a zivatarhajlam.

Több vármegyére felhőszakadás miatt riasztást adott ki a HungaroMet, de Hevesben és Veszprémben narancssárga jelzés van érvényben, ami azt jelenti, hogy intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Ma az ország északnyugati harmadát kivéve 25 fok felett, az Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. Holnap egy hidegfront hatására mérséklődik a meleg, már csak az Alföldön alakul 25, a Tiszántúlon helyenként 27 fok felett a napi középhőmérséklet.

Jön a rossz idő / Fotó: met.hu

Jön a rossz idő / Fotó: met.hu

 

A Blikk is megírta, hogy az időjárás miatt egyelőre nem dőlt el a budapesti augusztus 20-i tűzijáték sorsa. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: időjárási szempontból szokatlan helyzet állt elő, a légkörben nagy a bizonytalanság, az előrejelzések szerint valószínű záporok, zivatarok kialakulása.

Nem látjuk még pontosan előre az estét, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy óránként értékeljük a helyzetet, az emberek és a rendezvények biztonságát szem előtt tartva, folyamatosan értesítjük az embereket a fejleményekről – tette hozzá.

Erre lehet számítani a következő nap

Szerdán egy hidegfronthoz kapcsolódóan alakulhatnak ki zivatarok nyugatról kelet felé haladva. A nap első felében nyugaton csak kevés helyen, a déli óráktól nagyobb számban az ország keleti felén és a déli megyékben fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket viharos (~60-80 km/h) széllökések, jégeső (< 2 cm) és átmeneti intenzív csapadék (~10-25 mm), az északkeleti megyékben lokálisan akár felhőszakadás (> 25 mm) is kísérhet. Estétől, késő estétől fokozatosan megszűnnek a zivatarok.

Mostantól óránként dönt az operatív törzs a budapesti tűzijáték megrendezéséről – jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatornán, kedd délután.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: időjárási szempontból szokatlan helyzet állt elő, a légkörben nagy a bizonytalanság, az előrejelzések szerint valószínű záporok, zivatarok kialakulása.

Nem látjuk még pontosan előre az estét, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy óránként értékeljük a helyzetet, az emberek és a rendezvények biztonságát szem előtt tartva, folyamatosan értesítjük az embereket a fejleményekről – tette hozzá.

Forrás

Tóthné Katica

Blogger, természetkedvelő és recept fanatikus.

Ez is érdekelhet

error: :(